Jézus lecsendesíti a tengert

 „Amikor beszállt a hajóba, követték őt tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamenték hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak ezen és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki? (Mt 8, 23-27)

Éjszaka. Jézus és a tanítványok hajóra szállnak egy hosszú, fárasztó és a tanítványok számára tanulságos nap után. Hiszen Jézus egész nap tanította a köréje gyűlt tömeget, közben pedig gyógyított is. Elfáradt. A holnapra nem gondol, ugyanis ő tanította: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Jézusnak véget ért a mai nap. A tanítványok azonban dolgoznak: a nyílt tengerre irányítják a hajót szakértő kezekkel, miközben a nap eseményeiről beszélgetnek. Hogy mi mindent hallottak, és mennyi csodálatos gyógyulást láttak ma. Jézus pedig félrehúzódva lefekszik, hogy pihenjen, hogy aludjon. Már alszik, amikor kitör a vihar.

Falmagas hullámok csapnak a hajó fölé. Az éjszakai égboltot villámok világítják be villanásnyi időre. A hajó fáklyái kialszanak. A tanítványok a sötétben, félpercenként hullámoktól csapkodva igyekszenek helytállni: bevonni a vitorlát, a hajó orrát a hullámok felé fordítani, miközben már ki kellene merni a vizet a hajó alsóbb részeiből.  Emberfeletti küzdelem folyik a hajón, talán az Úr teszi próbára hitüket. Jézus azonban csak alszik.

Vajon hányan tudnánk aludni ilyen körülmények között, a holnappal nem törődve, mindenféle altató nélkül? Hiszen olyan stresszes ma az életünk. Ott van a munka, a főnök, a háztartás, a kocsit szervizbe kellene vinni, és mi van a gyerekekkel? Vajon kijövünk a hó végéig a pénzből? Hiszen a gyerekeknek is kell ez meg az. Vásárolni is kell, az árak meg mindig csak felfelé mennek. Azt se tudjuk, hova kapjunk. Bezzeg régen! - mondanánk. 

Ámde Jézusnak is kijut a stresszből. Hiszen maga mögött hagyott egy tömeget, de holnap egy még nagyobb tömeg fogja várni. Tanítania kell, valami teljesen újat, sosem ismételve, mégis mindig újra kezdve úgy, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék, az iskolázottak pedig elgondolkodjanak rajta, hogy befogadják az egyszer elmondott szavakat és mondatokat. Közben még gyógyítania is kell, ami még az ő erejét is kiszívja. De nincs mese, szolgálnia, avagy dolgoznia kell, hétvégén is, ünnepnapokon is, miközben Jézus sem a maga ura, van egy „főnöke”, az Atya, akihez imádkozik. A megélhetésre valót a tanítványok gyűjtik össze könyöradományként, a többségében szegényekből álló tömegtől. De nincs ágya, csak egy másik hely, ahol az éjszaka éri. Ő mégis jóízűen alszik, forgolódás nélkül, úgy hogy közben testét dobálja a hányódó hajó.

Míg ő alszik, képzeljünk el egy olyan iskolát, munkahelyet, ahol nem lehet hibázni, minden újdonságot úgy kell csinálni, mintha már évek óta ezt csinálnánk, mert ismétlésre, korrigálásra már nincs lehetőségünk. Ugyanis abban a stresszben élünk, hogy ha elvégzünk egy feladatot, azonnal jön egy másik, ami megint csak teljesen ismeretlen, amiben nincs tapasztalatunk vagy gyakorlatunk, és mégis hiba nélkül kell megcsinálnunk, rögtönözve, próbálkozás nélkül. Mert Jézus Krisztus számára így telt minden nap a keresztre feszítésig.

Minden elveszett. A tanítványok feladják az embert próbáló küzdést, talán mert sejtenek egy kiutat. Mindenesetre felébresztik Jézust, és azt kérik tőle, hogy mentse meg őket. Már elfelejtettek mindent, amit Jézus mondott és tett tegnap. Már csak az életösztön működött bennük. És azért fordultak Jézushoz, mert ő nyugodtan aludt, egy sziget volt a katasztrófa árnyékában. Ezért kérdi az álmából felriasztott Jézus kissé ingerülten: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Erre a tanítványok szinte mukkanni sem tudtak, csak széttárták karjukat, hogy Jézus is észrevegye, hogy mi folyik körülötte. Csakhogy Jézus pontosan tudta, hogy tanítványainak nincs hite, ezért kerültek ekkora bajba. Ezért aztán felállt, ráparancsolt az elemekre, mire minden elcsendesült. A tanítványok pedig úgy csodálkoztak el ezen, mintha Jézust csak most ismernék meg. Ezért kérdezték meg a tanítványok: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”  Jézus pedig csak nézte a horizontot és az kérdezhette magában: vajon mikor lesz ezeknek akkora hite, mint egy mustármag? Bárcsak nekünk is lenne annyi hitünk, mint egy mustármag!

Mi Urunk Jézus Krisztus, kérlek, add, hogy az élet viharait mi is nyugodt szívvel és félelem nélkül vészelhessük át, Isten kegyelmében bízva, hiszen a félelem csak eltántorít bennünket célunktól is a hitünktől is. Kérünk téged, hogy minket is segíts meg szükség idején, amit mi hitünkkel fogunk viszonozni neked. Légy kegyes hozzánk s a legnagyobb bajban se hadd, hogy elsodródjuk a parttól, a biztos kapaszkodótól. Urunk Jézus köszönjük, hogy meghallgatsz minket most és mindörökké, Ámen.