Jézus halogatja küldetését

„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme az Isten Báránya! Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.” (Jn 1, 35-37)

Ennek a történetnek csak annyi előzménye van, hogy előző nap, keresztelő János, látta, hogy Jézusra leszáll a szentlélek, és ott is marad. Ám Jézus nem szólt Jánoshoz.  Ma reggel pedig felkiált: „Íme az Isten Báránya!”, Jézus azonban most is távolságtartó. Mindenesetre két tanítvány követni kezdi Jézust. Mintha direkt János szavaira várt volna Jézus, hogy János kinyilatkoztassa az ő személyét. Pedig egyszerű lett volna Jézusnak, hogy valamely templomban hirdetni kezdi a mennyek országának evangéliumát, és máris tömegeket nyert volna meg. Jézus mégis János prófétálására várt. Ám amikor követni kezdi a két tanítvány, Jézus megkérdezte tőlük: Mit kerestek?  Mintha túlságosan el lett volna foglalva imáival, gondolataival és nem jönne rá arra, hogy Jánost miért hagyja ott két tanítvány s szegődnek őhozzá? Mintha nem akarná még elkezdeni szolgálatát. Hiszen a kánai menyegzőn mikor anyja közli vele, hogy elfogyott a bór, Jézus ezt mondja: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Miért halogatja Jézus a szolgálatát? Talán fél, hiszen már most tudatában van sorsának: nem hisznek neki, a csodák miatt követi a nép, és meg kell halnia, hogy igazuljon. Nem lehetett könnyű és megérthetjük Jézus Urunk „időhúzását”.

Uram Jézus Krisztus, mi hiszünk benned, anélkül, hogy azzal kísértenénk téged, hogy jelre várunk. Nekünk elég a te Igéd, amit az Evangéliumokban olvashatunk. Kérlek, bocsáss meg nemzedékünknek, hiszen tudjuk, hogy ma is sokan várnak a te csodáidra. Mi azonban tudjuk, hogy halálod és feltámadásod az a jel, amit megkaptunk, akik hisznek benned. Áldott legyen a te neved, mindörökké Ámen.