Élet-féltés

Jézus Krisztus szenvedett Pilátus alatt, majd keresztre feszítették, meghat bűneinkért, harmadnapon feltámadt és az örök élet reményét adta nekünk. És mégis sokan félnek a haláltól, féltik testi létüket, halottaikat pedig megsiratják félelmükben. Pedig földi életünk csak a meghalásig tart, mert a halál nem birtokolhat minket Jézus Krisztusban. Hiszen mi is feltámadunk és lelkünk él a mennyek országában. Vessétek hát le megszokott halálfélelmeteket, a betegségtől és az öregségtől való félelmeteket és éljetek a földön boldogan, hitben és szeretetben addig, amíg adatik. Így kapjátok meg méltó jutalmatokat a menyben.

Add Uram Jézus Krisztus, hogy jobban bízhassunk benned, hogy felül tudjunk emelkedni megszokásainkon, gondolatban és tettben egyaránt. Add nekünk az élet szabadságát a meghalásig, és a lélek szabadságát halálunk után. Ámen.

Szikszai Szabolcs írása

Ma reggel kaptam egy levelet egy barátomtól, s a levélben az alábbi írás volt. Érdemes elolvasni nektek is, testvéreim. Tehát íme Szikszai Szabolcs írása:

Lehetsz hirtelen természetű, és ígérhetsz nagy dolgokat majd elbukhatsz és újra felállhatsz, mert Péter is ilyen volt. Lehetsz öldökléstől lihegő vallási fanatikus, majd megteheted, hogy mindent átértékelsz magadban, mert Pál is ilyen volt. Vágyhatsz nagy tekintélyre és vitázhatsz azon, hogy ki a nagyobb, mert a Zebedeus testvérek is ilyenek voltak. Kételkedhetsz még abban is, hogy Jézus feltámadt, és követelhetsz bizonyítékokat, mert Tamás is ilyen volt. Lehetsz szentimentális, és különc, beszélhetsz folyton a szeretetről, és megteremtheted a saját nézőpontodat, mert János is ilyen volt. Lehetsz racinonális beállítottságú, aki mindennek gondosan utána jár, mert tényeket akar közölni, mert Lukács is ilyen volt. Lehetsz képmutató és simulékony, mert volt, hogy Péter is ilyen volt. Lehetsz öregként is értetlenkedő, fiataloktól bölcsességet tudakozó, mert Nikodémus is ilyen volt. Maradhatsz a háttérben, és lehetsz csak vészhelyzetben színt valló, mert Arimáthiai József is ilyen volt. Lehetsz makacs és mellébeszélő, Jézus ügyét félreértő, mert ilyen emberekkel tele van a Biblia. Lehetsz bizonytalan, mert a Gecsemáné kertjében Jézus is ilyen volt.

Bármilyen lehetsz, csak légy kapcsolatban vele. A Biblia ezt a kapcsolatot nagyon sok helyen így írja le: az Úrban. Nekem sok ideig gondom volt ezzel a megfogalmazással, mert kisajátították olyan emberek, akik számomra elfogadhatatlan tartalommal töltötték meg. Mintha az Úrban valami mágikus kifejezés lenne, ami ha a tiéd, védve vagy mindentől, amit el szeretnél kerülni. Vissza akarom venni a keresztények számára ezt a kifejezést. Nem akarom, hogy kisajátítsa bárki is. Jogom van az Úrban lenni. Különbözőségeink ellenére is jogunk van az Úrban lenni. Az én Atyám házában sok hajlék van, mondta Jézus, és azt is, hogy helyet készít ott nekünk. Azt hiszem, az Úrban sok hajlék van, és nem mindenki egyforma. Sőt, azt hiszem, hogy az Úrban lehetünk csak igazán sokszínűek. Az Úrban ezeregy tanítvány ezeregy módon van benne, de ezeregysége ellenére is egy, mert az Úrban van.

Az Úrban lenni felszabadító, mert tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Ahová teremtettségem folytán helyeződnöm kell. Az Úrban lehetek csak igazán az, ami vagyok.  Elkövethetem a hibáimat. Nevetségessé tehetem magam. Lehetek szomorú, elkeseredett, és lehetek önfeledt vidám, és táncolhatok az Úrban, mert ilyet is lehet. Majd veszíthetek, mert azt hittem, megy ez nélküle is, de veszítés közben is az Úrban vagyok, mert az Úrban lenni, maga a kapcsolat. A távolodás és a közeledés ugyanahhoz a viszonyítási ponthoz képest távolodás vagy közeledés. A házasságunkban fedeztem fel, hogy van egy szakasz, amikor minél közelebb szeretnél jutni a másikhoz, legszívesebben egyé válnál vele, hogy elmosódjon mindenféle határ. Majd szép lassan eljön az a korszak, amikor az egységben szeretnéd megélni a különbözőséget, és elkezded kérdezgetni magadtól és szerelmedtől is, hogy hogyan lehetek én ebben az egységben mégis különálló. Azt hiszem Istennel is ilyen a kapcsolatunk. Szükségszerű az eltávolodás. Mint a gyerek fejlődésében. Közeledések és távolodások sora által válunk mi egységben különbözővé. Mindenki önmaga lehet, de senki sincs magában. Kereszténynek lenni nem egy sablon. Nem viselkedés, öltözködés, beszédmód, vagy beszédstílus, nem egy hely, ahová jársz, és nem emberek, akikkel együtt vagy. Mindez benne van, de ez csak a körítés. Kereszténynek lenni maga a folyamat: a közeledés és a távolodás táncának eljárása.

Amikor elbuktál, és bár esküdöztél, hogy te soha, mégis háromszor tagadtad meg őt… ott ülsz a tűznél, és legszívesebben elsüllyednél szégyenedben, vagy valami kárt tennél magadban, mert hogyan lehetne így emelt fővel tovább lépni. Mi lesz így a tökéletes keresztény álomból? Azt hiszed, mindent elveszítettél, és kiestél a kapcsolatból. De ez a kapcsolat olyan tágas, hogy emberileg elmondhatatlan, amit elbír. Elbírja a vétkezést is. És nem csak elbírja, de meg is bocsátja. És egy nagy eltávolodás után nagy közeledés következik, amikor azt mondja neked: legeltesd. Még többet bíz rád. Mert aki kevésen volt hű, arra bíznak sokat. Máskor attól veszik el, akinek a legkevesebb van, mert nem élt vele jól. Közeledés és távolodás. Rendben van. Az Úrban van.

Példázatok 97.

Egyetlen evangélium van: Jézus Krisztus.

Tanúságtétel az Úr Jézus Krisztusról

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (Apcsel 1, 8)

A Szentlélek vezet minket megtérésre, és irányít minket azon az úton, melyen tanúskodhatunk az Úr Jézus Krisztus mellett. Mert mindenkinek tanúságot kell tennie, aki hisz. Aki csak vallásos, nem fog tanúságot tenni Krisztus mellett, és nem jut el Isten országába.

Én hiszem, hogy én is tanúságot teszek az Úrról itt a blogon és a facebook-on a föld „végső határáig”. Íme, a blogom elmúlt hónapi látogatási statisztikája:

Magyarország	309
Belgium	55
Portugália	50
Franciaország	5
Egyesült Államok	4
Németország	2
Oroszország	2
Svájc	1
Ciprus	1
Horvátország	1

Jézus megmossa tanítványai lábát

„Ha tehát megmostam a ti lábaitokat, én, az Úr és Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (Jn 13, 14-15)

Milyen egyszerű lenne felebarátaink felé a szeretetünket kimutatni. Elég lenne csak a lábukhoz térdelni a mosdótállal, de nem tesszük. Mit teszünk tehát? Csak mosolygunk és kedvesek vagyunk, hogy mi is mosolyt és kedvességet kapjunk. Barátkozunk, hogy barátokra leljünk. Azt kívánjuk, hogy a másik olyan legyen, amilyennek elképzeltük. De vajon ez a szeretet? Nem hinném. Mert a szeretet tisztel és nem emberválogató. A szeretet belülről a szívből és a lélekből fakad, nem pedig útkeresés az életben. A szeretet van, olyan, mint egy állapot, és nem kíván semmit másoktól. A szeretet belső örömünk, egyedüllétünkben is jelenlevő társunk. A szeretet lát, de nem beszél, vak, de érez. A szeretet éreztet. Úgy kell szeretnünk, hogy felebarátunk szavak nélkül is felismerje szeretetünket, úgy hogy ne kelljen semmit tennünk, csak szeretnünk s mégis észrevegyék. Ez csak annyira könnyű, mint megmosni valakinek a lábát, s annyira nehéz is.  (Lásd még: 1Kor 13)

Uram Jézus Krisztus, add, hogy feltétel nélküli szeretet és tisztelet legyen szívünkben és lelkünkben minden és mindenki iránt, hogy ne legyünk mi sem emberválogatók. Kérünk téged, adj ehhez erőt és kitartást. Legyen a te neved áldott most és mindörökké. Ámen.

A jó pásztor

„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak hangomra, és akkor lesz egy nyáj és egy pásztor.” (Jn 10, 16)

Jézusnak ezt az Igéjét kétféleképpen is lehet érteni. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy nem csak zsidókhoz, hanem a pogányokhoz is szól Jézus Igéje. A másik lehetséges magyarázat, hogy feltesszük, az Univerzumban nem vagyunk egyedül, már csak azért is, nehogy elbízzuk magunkat, így Jézusnak nem csak földi akla van.

Miért beszél Jézus példabeszédekben?

„Testvérei ekkor ezt mondták neki: Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák tanítványaid is tetteidet, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik titokban, ha ismertségre törekszik. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magad a világ előtt. Mert testvérei sem hittek benne.” (Jn 7, 3-5)

Ezt azután mondták a tanítványok, miután Jézus a zsidóknak azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet bennetek.” Jézus ugyanis itt önmagáról és a Lélekről beszél, de nem értették sem a zsidók, sem a tanítványok. Emiatt több tanítvány el is hagyta Jézust, de a tizenkettő vele maradt. Ám ők is elbizonytalanodtak a példabeszéd hatására és Jézustól azt kérték, hogy menjen el csodákat tenni.

Ezután jogos a kérdés, hogy vajon Jézus miért beszélt példabeszédekben, még ellenfeleivel szemben is? Ez a kérdés feszített egész reggel, mikor rátaláltam egy blogra, ami pontosan erről ír. Ide kattintva olvashatjátok.

Jézus meggyógyítja a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekét

„Megértette tehát az apa hogy abban az órában történt ez, mikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdából Galileába” (Jn 4, 53-54)

A kérdés, hogy vajon miben hitt az apa, a kapernaumi királyi tisztviselő? Talán Jézus Krisztusban, Isten egyszülött fiában? Vagy a mennyek országának evangéliumában? Egyikben sem.  Hanem Jézusban, mint Dávid fiában, a prófétában, aki képes csodákat tenni. Az apa ezért engedte el füle mellett azt a mondatot amit, Jézus mondott, amikor megkérte az apa, hogy gyógyítsa meg a fiát. Pedig Jézus mondata fontos volt: „Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.”

Mert az apa és háza népe egy jel, illetve egy csoda hatására tért meg. Vajon igazi hit ez? Vajon igazi hit az, hogy ma is jelekre és csodákra várunk? Nem hinném. Ugyanis Jézusra úgy kell tekintenünk, mint megváltónkra, s mi hálával tartozunk ezért. Így hát adjunk hálát a mi Urunknak Jézus Krisztusnak értünk való szenvedésért, feltámadásáért, bűneink bocsánatért és az örök élet reményért.

Jézus és a samáriai asszony

Meleg van, délfelé jár az idő. Jézus egyedül, hosszú útról érkezik egy hegyre, Samáriaban, ahol meglát egy kutat, melynek itatójára végre leülhet. Fáradt és szomjas. Egy samáriai asszony tűnik fel, ki kezében vizes korsót hoz. A kúthoz jön és mer magának vizet. Jézus próbára teszi, és így szól: „Adj innom!” Az asszony csodálkozik, hogy egy zsidó ember megszólítja. Hát így válaszol, ahelyett, hogy vizet adna Jézusnak: „Hogyan, te zsidó létedre tőlem kérsz inni, amikor én samáriai vagyok?” Jézus már nem törődik a szomjával, inkább elgondolkodtatja az az ellentét, ami elválasztja ettől az asszonytól. Elhatározza hát, hogy továbbra is próbára teszi és példabeszédben szól hozzá saját magáról: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony azonban nem érti meg Jézus beszédét, hát így válaszol: „Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet?”  Jézus már pontosan érti, hogy az asszony nem érti őt, csak találgatni tud, hiszen így folytatja, kioktatóan: „ "Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákobnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” Jézus még mindig példabeszédben folytatja: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó vízforrásává lesz benne.” A samáriai asszony még mindig kételkedve így szól: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom, meríteni.” Jézus belátja, hogy példabeszéddel itt nem jut semmire, megkéri az asszonyt, hogy menjen a férjéért és vele jöjjenek vissza. Csakhogy az asszonynak nincs férje. Erre Jézus, már nem példabeszédben felel: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál." A samáriai asszony erre észbe kap, mivel látja, hogy egy prófétával van dolga, amit meg is mond Jézusnak. Aztán így folytatja: „A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." Jézus előtt megint az ellentétek fala magasodik, ezért is szeretné meggyőzni az asszonyt: "Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a helyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, igazságban és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony végre így felel: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." Jézus pedig így válaszol: „Én vagyok az, aki veled beszélek." (Jn 4, 8-26)

Milyen bonyolult párbeszéd volt ez, hogy Jézus és a samáriai asszony megtalálják a közös hangot. De sikerült, hiszen az asszony elfutott a városba, elterjesztette, hogy itt van a Krisztus, és hozta a népet magával, akik most már nem az asszony szavának hittek, hanem Jézus Krisztus szavainak, hiszen Krisztus Urunk két napig maradt ott, az időközben megjött tanítványaival.

Uram Jézus, azért imádkozom, hogy én is megtaláljam veled a közös hangot, hogy értsem példabeszédeidet, de ha nem érteném, hozzám is legyen annyi türelmed, mint a samáriai asszonyhoz. Ámen.

Az egyedüllétről

Mindenkinek szüksége van a egyedüllétre az Úrban. Szüksége van zavartalan gondolkodásra, elmélkedésre, illetve cselekvésre. Az, aki nem tud egyedül lenni, aki nem viseli el a magányt, olyan mértékben függ a környezetétől, hogy az már a gyengeség jele. Nehogy magányra szánt időnket bárki szétrombolja. Hiszen Jézus is azt mondta, hogy a nem, nem legyen, igen, igen legyen. Tehát mondjunk nyugodtan nemet olykor másoknak, ha magányra van szükségünk. S ha netán sértődést, zsarolást tapasztalunk a másik fél részéről, akkor tudjuk arról az emberről, hogy nem lelki társunk.

Lelkünk ruhája

„Semmit nem kaphat az ember, ha nem a menyből adatott neki” (Jn 3, 27)

Mert mi az, amit magáénak tudhat az ember? Talán a romló földi dolgokat? Talán a bálványait? Talán önmagát és szeretteit? Egyáltalán nem, hanem csakis azt, amit Istentől kapott az ember. Hiszen Isten adta képességeinket, adottságainkat és tehetségeinket. Így ruházott fel minket Isten. Ez mennyei ruha, mely a léleknek készült. És ezt a ruhát kéri mindenkin számon Isten, mert mindent a menyből kaptunk. Ámen.

Jézus halogatja küldetését

„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme az Isten Báránya! Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.” (Jn 1, 35-37)

Ennek a történetnek csak annyi előzménye van, hogy előző nap, keresztelő János, látta, hogy Jézusra leszáll a szentlélek, és ott is marad. Ám Jézus nem szólt Jánoshoz.  Ma reggel pedig felkiált: „Íme az Isten Báránya!”, Jézus azonban most is távolságtartó. Mindenesetre két tanítvány követni kezdi Jézust. Mintha direkt János szavaira várt volna Jézus, hogy János kinyilatkoztassa az ő személyét. Pedig egyszerű lett volna Jézusnak, hogy valamely templomban hirdetni kezdi a mennyek országának evangéliumát, és máris tömegeket nyert volna meg. Jézus mégis János prófétálására várt. Ám amikor követni kezdi a két tanítvány, Jézus megkérdezte tőlük: Mit kerestek?  Mintha túlságosan el lett volna foglalva imáival, gondolataival és nem jönne rá arra, hogy Jánost miért hagyja ott két tanítvány s szegődnek őhozzá? Mintha nem akarná még elkezdeni szolgálatát. Hiszen a kánai menyegzőn mikor anyja közli vele, hogy elfogyott a bór, Jézus ezt mondja: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Miért halogatja Jézus a szolgálatát? Talán fél, hiszen már most tudatában van sorsának: nem hisznek neki, a csodák miatt követi a nép, és meg kell halnia, hogy igazuljon. Nem lehetett könnyű és megérthetjük Jézus Urunk „időhúzását”.

Uram Jézus Krisztus, mi hiszünk benned, anélkül, hogy azzal kísértenénk téged, hogy jelre várunk. Nekünk elég a te Igéd, amit az Evangéliumokban olvashatunk. Kérlek, bocsáss meg nemzedékünknek, hiszen tudjuk, hogy ma is sokan várnak a te csodáidra. Mi azonban tudjuk, hogy halálod és feltámadásod az a jel, amit megkaptunk, akik hisznek benned. Áldott legyen a te neved, mindörökké Ámen.

János misztikus teremtése

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn 1, 1-5)

Ez János misztikus bevezetője az evangéliumához. Valójában egy új teremtést ír le, amely megelőzi a Genezis teremtését. Ideírom, hogy össze lehessen hasonlítani. Tehát ott ezt olvashatjuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött.” Itt tehát az ég és a föld teremtéséről van szó. János azonban Isten és a teremtő Ige időtlen és határtalan létezését teszi kiindulópontnak. Ez olyan, mintha a Nagy Bumm  előtti ezredmásodpercre néznénk,  és a pusztán szellemi, lelki létezés mezsgyéjén járnánk. „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” Ez az Isten általi teremtésnek a kezdet előtti pillanata. A következő mondat ugyanis már a teremtés, mondhatjuk, gondolhatjuk, hogy az egész Univerzum teremtése. S ebből a távolságból száll alá Isten, hogy az életet, ami Istenben van, azt az emberbe lehelje. Mert az élet az emberek világossága. Itt jutottunk el a Genezis könyvének a teremtéséhez. És ezt követi egy újabb rejtélyes mondat: „A világosság a sötétségben fénylik” Mindenki tudja, hogy sötét nélkül nincs világosság, akár az Univerzumra gondolunk, a csillagos égre, akár egy este felkapcsolt lámpára. Ám a fényt a sötétség nem fogadta be. Itt jelenik meg az a kettősség, amit mi úgy ismerünk, mint Isten világosságát és a Sátán sötétségét. Ez pedig örök ellentétet jelent a világosság és a sötétség között. Örök ellentétet hívő ember és a Sátán között.

Teremtő Istenem add, hogy a sötétség és a Sátán ne uralkodhasson fölöttem, és add, hogy megismerhessük az Ige által elénk tárt titkokat. Áldott legyen a neved mindörökkön örökké. Ámen.

Isten szolgálata

Isten szolgálata nehéz feladat, mivel bűnös vagyok. Hiszen testi valóm el-elfordul az Úrtól, s lelkemmel próbálok visszafordulni, s újra érteni, amit az Úr kinyilatkoztat nekem az Igéi által.  Marcangolom magam, szenvedek és imádkozom, hogy visszataláljak az Úrhoz s ő megbocsássa bűneimet. Ugyanis gyarló a test, míg a lélek kész. De hadd folytassam Pál rómaiakhoz írt levelével, mert teljesen ráillik jelen lelki helyzetemre:

„Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban levő törvényével. Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Rom 7, 21-25)

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

„Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.” (Mt 16, 21-23)

Ez egy látszólag egyértelmű esemény leírása. Péter megfedte Jézust, mire Jézus főpapi választ ad. De hogyan történhetett ez, hiszen Péter épp előbb kapta Jézustól a nevét, amiért jól válaszolt arra a kérdésre, hogy kicsoda Jézus. Péter ezt mondta: Te vagy Krisztus, az élő Isten fia.  Péter ezért a válaszért lett az a kőszikla, amire Jézus az egyházát építi. Akkor viszont hogy jön Péter ahhoz, hogy megfeddje Krisztust? Talán elbízta magát?  Nyugodtan válaszolhatjuk azt, hogy igen, Péter emberi módon elbízta magát és még gondolkodni is elfelejtett nagy igyekezetében. Ugyanis mit mond Jézus? A saját sorsáról beszél Péternek. Ez a sors pedig isteni sors. És amúgy is, egy sorskérdést nem lehet vitatni.  Ezért mondta válaszul Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére. És vajon mi is ilyen emberi módon gondolkodunk, amikor Jézus szenvedéseiről olvasunk vagy elmélkedünk? Igen, mert sajnáljuk Jézust, vagy együtt érzünk vele. Pedig sem Jézus, sem az Atya nem ezt akarta, ugyanis Jézus Urunk a próféták jövendöléseit, azaz Isten akaratát teljesítette be. Tehát amit mondhatunk: bevégeztetett. És Péter helyében mit mondanánk, ha egyáltalán mondanánk valamit egy sorskérdésre, csak annyit, hogy amíg lehet veled tartok Uram. Hiszen mi is voltunk már hasonló helyzetben, amikor sorsfordulóhoz érkeztünk életünkben, és akkor mi sem szerettük az olyan embereket, akik készek voltak velünk együtt sírni, akik gyengébbnek mutatták magukat nálunk. Hiszen ők nem előrevivő és megfontolt tanácsot adnak, hanem csak sajnálnak minket, és ez a legrosszabb egy ilyen helyzetben.

Isten a dolgokat elrejti

„Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti.” (Pld 25, 2)

A mi Urunk Jézus Krisztus Atyja megtapasztalta, hogy hiába szól közvetlenül hozzánk, nem hiszünk. Megtapasztalta, hogy hiába tesz kézzelfogható csodát, mi nem hiszünk. Ez Mózes és a nép pusztai vándorlásának a tanulsága. Ezután az Úr prófétákon keresztül szólt a nép vezetőihez. Ám e prófétákat megölték. Végül Isten elküldte az egyetlen fiát, Jézus Krisztust, hogy az Atya őáltala szóljon a néphez, sőt szemük láttára sok csoda is történt, mégsem hittek Jézusnak. Jézus ezért kezdett példabeszédekben szólni, hogy hallván ne halljanak, és látván ne lássanak. Így távolodtunk el Istentől és Jézus Krisztustól. A hit által azonban ma is láthatunk csodákat a mindennapokban, és olvashatjuk Isten igéjét, úgy hogy értsük is. Mert minden hívő érezte már, hogy a Biblia egy-egy része hozzá szól. És Isten csodálatos kegyelmével szembesülünk akkor is, amikor feladatot, küldetés kapunk tőle, főként, ha ezt fel is ismerjük. Mert Isten nem úgy nyilvánul meg, mint a világi dolgok, hanem csakis a hit által. Jézus így idézi Ézsaiást: „…fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Tehát, aki erősen hisz, az hallván hallani fog, látván érteni fog, és részesül az Úr igéjében és csodáiban. Ám ehhez valóban erős hit kell, vagy külön kegyelem. Ámen.

Kardot hoztam, nem békességet

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet apósával, s így az embernek ellensége lesz háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt 10, 32-39)

Milyen nehéz és megrázó ének ez Máté evangéliumában, hiszen ellentmond a hétköznapi érzéseinknek. Sőt még a szerető Jézus-képünknek is. Hiszen miféle kardról beszél itt Jézus? Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot, mondja Jézus. Igazán zavarba ejtő mondat. De Jézus kardja szabadító kard, amely felszabadít minket a világ dolgainak nyűgei és a vérségi kötelékek alól. És vajon mit jelent Jézus békétlensége itt? Talán nem kell szeretnünk egymást? De igen! Akkor miről van szó? Békétlenséget hoz a családban, de nem a házastársak között, hanem minden örökölt emberi kötöttség alól felszabadít, hogy elsősorban rá figyeljünk. Hiszen e kapcsolatok halandók és testiek. S miért kell ehhez a szabadító kardja? Mert nyilván ezeket a szülői és rokoni szálakat csak elvágni lehet, hirtelen. A megtérés hirtelenségével. Isten a mi Atyánk és Jézust kell anyánknak, apósunknak, fiunknak és lányunknak elfogadni, hiszen a keresztünket egyedül kell cipelnünk vagy az Úrban testvéreinkkel. Aki tehát megtalálja testi életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti testi életét Jézusért, az megtalálja romolhatatlan lelki életét. Ehhez viszont a lemondás gyötrő s egyben felszabadító útja vezet. (Lásd még: Mt 12, 46-50)

Kérünk téged Jézus Krisztus, hogy adj erőt a lemondásokhoz, melyhez szabadító kardodat adtad nekünk. Adj erőt a békétlenséghez, hogy el tudjuk viselni azt teérted. És adj nekünk megbékélést benned, hogy ne testiekben, hanem lelkiekben éljünk teveled. Ámen.

Jézus lecsendesíti a tengert

 „Amikor beszállt a hajóba, követték őt tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamenték hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak ezen és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki? (Mt 8, 23-27)

Éjszaka. Jézus és a tanítványok hajóra szállnak egy hosszú, fárasztó és a tanítványok számára tanulságos nap után. Hiszen Jézus egész nap tanította a köréje gyűlt tömeget, közben pedig gyógyított is. Elfáradt. A holnapra nem gondol, ugyanis ő tanította: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Jézusnak véget ért a mai nap. A tanítványok azonban dolgoznak: a nyílt tengerre irányítják a hajót szakértő kezekkel, miközben a nap eseményeiről beszélgetnek. Hogy mi mindent hallottak, és mennyi csodálatos gyógyulást láttak ma. Jézus pedig félrehúzódva lefekszik, hogy pihenjen, hogy aludjon. Már alszik, amikor kitör a vihar.

Falmagas hullámok csapnak a hajó fölé. Az éjszakai égboltot villámok világítják be villanásnyi időre. A hajó fáklyái kialszanak. A tanítványok a sötétben, félpercenként hullámoktól csapkodva igyekszenek helytállni: bevonni a vitorlát, a hajó orrát a hullámok felé fordítani, miközben már ki kellene merni a vizet a hajó alsóbb részeiből.  Emberfeletti küzdelem folyik a hajón, talán az Úr teszi próbára hitüket. Jézus azonban csak alszik.

Vajon hányan tudnánk aludni ilyen körülmények között, a holnappal nem törődve, mindenféle altató nélkül? Hiszen olyan stresszes ma az életünk. Ott van a munka, a főnök, a háztartás, a kocsit szervizbe kellene vinni, és mi van a gyerekekkel? Vajon kijövünk a hó végéig a pénzből? Hiszen a gyerekeknek is kell ez meg az. Vásárolni is kell, az árak meg mindig csak felfelé mennek. Azt se tudjuk, hova kapjunk. Bezzeg régen! - mondanánk. 

Ámde Jézusnak is kijut a stresszből. Hiszen maga mögött hagyott egy tömeget, de holnap egy még nagyobb tömeg fogja várni. Tanítania kell, valami teljesen újat, sosem ismételve, mégis mindig újra kezdve úgy, hogy a legegyszerűbb emberek is megértsék, az iskolázottak pedig elgondolkodjanak rajta, hogy befogadják az egyszer elmondott szavakat és mondatokat. Közben még gyógyítania is kell, ami még az ő erejét is kiszívja. De nincs mese, szolgálnia, avagy dolgoznia kell, hétvégén is, ünnepnapokon is, miközben Jézus sem a maga ura, van egy „főnöke”, az Atya, akihez imádkozik. A megélhetésre valót a tanítványok gyűjtik össze könyöradományként, a többségében szegényekből álló tömegtől. De nincs ágya, csak egy másik hely, ahol az éjszaka éri. Ő mégis jóízűen alszik, forgolódás nélkül, úgy hogy közben testét dobálja a hányódó hajó.

Míg ő alszik, képzeljünk el egy olyan iskolát, munkahelyet, ahol nem lehet hibázni, minden újdonságot úgy kell csinálni, mintha már évek óta ezt csinálnánk, mert ismétlésre, korrigálásra már nincs lehetőségünk. Ugyanis abban a stresszben élünk, hogy ha elvégzünk egy feladatot, azonnal jön egy másik, ami megint csak teljesen ismeretlen, amiben nincs tapasztalatunk vagy gyakorlatunk, és mégis hiba nélkül kell megcsinálnunk, rögtönözve, próbálkozás nélkül. Mert Jézus Krisztus számára így telt minden nap a keresztre feszítésig.

Minden elveszett. A tanítványok feladják az embert próbáló küzdést, talán mert sejtenek egy kiutat. Mindenesetre felébresztik Jézust, és azt kérik tőle, hogy mentse meg őket. Már elfelejtettek mindent, amit Jézus mondott és tett tegnap. Már csak az életösztön működött bennük. És azért fordultak Jézushoz, mert ő nyugodtan aludt, egy sziget volt a katasztrófa árnyékában. Ezért kérdi az álmából felriasztott Jézus kissé ingerülten: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Erre a tanítványok szinte mukkanni sem tudtak, csak széttárták karjukat, hogy Jézus is észrevegye, hogy mi folyik körülötte. Csakhogy Jézus pontosan tudta, hogy tanítványainak nincs hite, ezért kerültek ekkora bajba. Ezért aztán felállt, ráparancsolt az elemekre, mire minden elcsendesült. A tanítványok pedig úgy csodálkoztak el ezen, mintha Jézust csak most ismernék meg. Ezért kérdezték meg a tanítványok: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”  Jézus pedig csak nézte a horizontot és az kérdezhette magában: vajon mikor lesz ezeknek akkora hite, mint egy mustármag? Bárcsak nekünk is lenne annyi hitünk, mint egy mustármag!

Mi Urunk Jézus Krisztus, kérlek, add, hogy az élet viharait mi is nyugodt szívvel és félelem nélkül vészelhessük át, Isten kegyelmében bízva, hiszen a félelem csak eltántorít bennünket célunktól is a hitünktől is. Kérünk téged, hogy minket is segíts meg szükség idején, amit mi hitünkkel fogunk viszonozni neked. Légy kegyes hozzánk s a legnagyobb bajban se hadd, hogy elsodródjuk a parttól, a biztos kapaszkodótól. Urunk Jézus köszönjük, hogy meghallgatsz minket most és mindörökké, Ámen.

Mammon felé félúton

„Ne fáradj azon, hogy meggazdagodj, a magad belátásából hagyd abba!” (Pld 23, 4)

Mikor eszedbe jut, hogy több pénz kellene és még annál is több, akkor fordulsz el Istentől a pénz felé. Mert megmondatott: nem szolgálhatsz Istennek és mammonnak is. De mi is történik, amikor valaki a pénz felé fordul? Hirtelen megváltozik a gondolkodása, az értékrendje, új társasága lesz, társasága, nem barátai. Mutogatni kezdi vagyonosodását a ruházattal, az autóval, a társaságával. Olyan lesz, mint akit kifordítottak magából. Hiszen a pénz, ami eredetileg eszköz, most már céllá válik. Az ilyen ember nem csak sok más ember, de az Isten számára is elveszett. Vajon akarjuk mi ezt? Vajon mit tennénk egy Lottó 5-ös találattal? Megtartod, vagy… Gondoljunk csak bele! Mi is megváltoznánk, mi is eltávolodnánk Istentől. Mi is külsőségekben mutogatnánk, hogy kik is vagyunk. Minket is leköpnének a volt barátaink a hátunk mögött. Isten pedig hiába várna ránk. Mint ahogy hiba várnánk rá mi is. Mert mammon falat épít Isten és miközénk. 

A Miatyánkról

A Miatyánk a főpapi (reggeli!) ima, amelyet úgy megszoktunk már, hogy csak elhadarjuk otthon, vagy a gyülekezetben szavaljuk. Pedig mit is mond Jézus: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. Ti azért így imádkozzatok:” (Mt 6, 7-9)

És most jön a Miatyánk, amit nem írok le, hisz mindenki ismeri. Én csak azt kérem tőletek, hogy az imát lassan, meg-megállva, a félmondatokon elgondolkodva mondjátok végig. Valahogy így: Mi Atyánk (szünet), aki a mennyekben vagy (szünet) szenteltessék meg a te neved (szünet), jöjjön el a Te országod (szünet), legyen meg a te akaratod (szünet), amint a mennyben (szünet) úgy a földön is (szünet) etc.

Ha így mondjuk el a Miatyánkot, sokkal több mindent felfedezhetünk és érezhetünk benne, akárcsak Máté evangéliumának többi részében, s megértjük azt, hogy Jézus Krisztus Urunk, miért tanította nekünk ezt, mint egyedüli imádságot.

Utam az Úrban

„Az embernek az értelme terveli ki az útját, de az Úr irányítja járását.” (Péld. 16, 9)

Én 50 évig voltam vak, s a pogányok előtt hívő, a hívők előtt pogány voltam. Mégis szerencsésnek mondhatom életem, és változatosnak. Sokat éltem, láttam és tanultam. A Biblia mindig kezem ügyében volt, de nem olvastam el. Mikor végre 51 évesen, elolvastam a Bibliát akkor jöttem rá, hogy Isten végig figyelt rám, figyelte lépteimet, s hogy én ezt neveztem szerencsének és változatosságnak. Áldott az Úr neve örökkön örökké. Ámen.

Vajon te, aki olvasod ezt, nem az Úr közbenjárását nevezed te is szerencsének az életedben? És a botlások, vajon nem változatos élete felé vezettek? Nézz rá életedre, a gyermekkorodra, ifjúságodra, az első szerelmedre, a tanulásra, a munkára, az ismerősökre és barátaidra: vajon észre veszed-e e történetben Isten jelenlétét? Ha igen, akkor az üdvödre válik. Ha nem, akkor még önvizsgálatot kell tartanod.

„Ne szólj szám, nem fáj fejem”

„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv.” (Péld 16, 1)

Mindenki tapasztalhatta már egy beszélgetésben, hogy mondani valónk félre siklott, vagy úgy tűnt, hogy ellenünk fordul. Akaratlan tartalmak is feltörhetnek, ezeket nevezzük freudi elszólásnak. Sőt arra is van példa, hogy a társalgás elakad, és mi próbálunk segíteni a helyzeten, olykor sikertelenül. De mit is akar nyelvünk tehetetlenségével megmutatni az Úr? Legfőképp azt, hogy rossz helyen vagy rossz időben vagyunk. S ha később átgondolod a beszélgetést és összehasonlítod a szándékoddal, azonnal világossá válik, hogy hol siklott el a társalgás. És rájössz, hogy az Úr akarata nyilvánult meg ostobának tűnő beszédedben, mert így üzen az Úr neked, hogy azzal a másik emberrel kellett-e egyáltalán szóba állnod akkor, vagy sem. Hiszen van pozitív megerősítés is az Úr részéről: amikor az értelmed és szavaid összhangban vannak. Keresd azok társaságát, akikkel így tudsz beszélgetni, de kerüld azokat, akiknek társaságában megbolondulnak szavaid, hiszen akkor ők nem a te embereid. Ne feledjük el, hogy lassan túlnépesedik a föld, így hát e tömegben szavaink által segít az Úr abban, hogy a találkozásokon keresztül megtaláljuk felebarátainkat. Jézus ezt így fogalmazta meg: „Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet az legyen nem, minden további szó a gonosztól van. (Mt 5, 37)

Kell-e ma áldozatot hozni az Úrnak?

Az ószövetségi időkben, amikor még a törvény uralkodott az emberen, állatokat és termést áldoztak az Úrnak. De vajon kell-e ma áldozatot bemutatnunk? Igen, ma is kell áldoznunk az Úrnak, de nem égőáldozatot, hanem a lelkünk áldozatát kell odanyújtani Istennek. Ugyanis tisztán kell tartanunk Istentől kapott lelkünket. De hogyan kell ezt tennünk? Mondhatnánk elég az imádkozás és a hit. Ámde több kell ennél, hiszen így csak vallásosak leszünk, nem pedig hívők. Mert mi kell a hithez? Először is bűneink tudatosítása, majd megvallása az Úr Jézus Krisztusnak. Azután meg kell békülnünk magunkkal és másokkal is, úgy hogy mindenki felé szeretettel forduljunk. (Lásd: 1Kor 13,) Ha pedig Krisztust is befogadtuk életünkbe, már meghoztuk a kellő áldozatot az Úrnak, hogy hívőnek nevezhessük magunkat, és hogy imáinkra válasz érkezzen a Szentlélek által. Így lesz tiszta a lelkünk és így élhetünk a lelki életet a testi helyett. Ám ezen túl is van tennivalónk: cselekednünk kell az igét hitünk szerint, valamint rá kell jönnünk, hogy az Úr milyen feladatot osztott ránk. Ugyanis mindenkinek van feladata az Úrban, csak személyre szabottan mindenkinek más és más. Így tudjuk tisztán tartani a lelkünket, azt a Szentlelket, amit keresztségünkkor megkaptunk Istentől. 

Apage Satanas

„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelke ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Ef 6, 12)

Mert nekünk nem test szerint kell élnünk, hanem törekednünk kell arra, hogy lélek szerint éljünk. Mert aki lélek szerint él, annak kevesebb bűne lesz, amibe a sötétség és a gonoszság lelke belekapaszkodhat. Ne légy gyenge, erősítsd meg magad minden nap a hitedben, hogy fel tudd venni a harcot, mert különben szenvedni fogsz, akkor is, ha jót teszel, mert kételkedni fogsz magadban, így kínlódsz majd. De ezen imával és könyörgéssel tudsz segíteni, hiszen Isten figyel rád, és ha kéred, megvéd az Ördög üzelmei ellen. De ha ez nem használ, fordulj felebarátodhoz, akivel együtt imádkozhattok és kérjétek Jézus Krisztust is, hogy legyen jelen veletek ennél az imánál. Mert ha együtt kéritek, Ő biztosan ott lesz, és az Atya meghallgatja imátokat.

Nekem ez nagyon időszerű probléma, ugyanis minden reggel úgy ébredek már jó ideje, hogy az gondolom, meg kellene halnom, s hogy amit írok a blogon, az biztosan nem jó. Ma reggel azonban rögtön egy imával kezdtem a napot, s arra kértem Istent, hogy tartsa távol tőlem a gonoszt. És ma reggel már eltűntek a nyomasztó és kétségbeejtő gondolataim. Istennek legyen hála ezért. Ámen

Egy bogárfej

„Így készült el az ég és a föld és azok minden serege.” (Moz 2, 1)

És eltűnök én a teremtésben,

alig látszom: kis bogár fej,

de az Úr mégis rám tekint,

s erős karjával felemel.

Ma reggel néztem a fákat s az eget,

s a kerítést, mit Isten emberkéz

által teremtett, a teraszon ültem,

imádkoztam, hogy lássak még,

én, aki eltűnök a fák közt,

eltűnök az utakon,

és eltűnök a házak között,

eltűnök mindenhol,

s mégsem vagyok

magányos, elveszett,

csak apró,

mint nekem egy bogárfej.

Szabadság Krisztusban

„Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5, 13)

Én szabad vagyok az Úr Jézus Krisztusban, hiszen bevallott bűneim bocsánatot nyertek, nincsenek ellenségeim, mióta beláttam azt, hogy nem az embert kell gyűlölni, hanem a bűnt. Azért még vannak olyan emberek, akiket kerülök, pontosan azért, mert, bár nem tehetnek róla, a bűnt hordozzák, amiért meg is kapják kiérdemelt büntetésüket. 

Szabad vagyok Krisztusban, hiszen mint rokkantnyugdíjas magam oszthatom be az időmet, Isten igéjén gondolkodhatom, ami vigaszt, reményt és belátást nyújt nekem. És bár betegségem miatt minden reggelem pokoli, este mégis nyugodtan alszom el, hála a Krisztusban való szabadságomnak.

Gal 1, 10

„Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

5Moz 10, 17-19

„Mert Istenetek, az Úr istenetek Istene és uraknak Ura. Ő nagy és erős és félelmetes Isten, aki nem személyválogató, aki igazságot szolgáltat árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.”

A gyermeki szívünk

„Bízzál az Úrban és ne a magad eszére támaszkodj.” (Péld. 3, 5)

Milyen nehéz fölösleges gondolatainkat eltakarni s nem a magunk esze után menni, hanem az Úrra bízni magunkat. Újra gyermekké kell válnunk, aki csodálkozni tud, aki megérti a példabeszédeket, akiket Jézus Krisztus így hívott magához: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Mk. 10, 14) Hiszen így tudjuk elmélyíteni a hitünket, amire mindannyian vágyunk. És ahogy Mózes írja: „Metéljétek körül a szíveteket és ne legyetek többé keménynyakúak.”  Mert a körülmetélt szív a szövetségünk az Úr Jézus Krisztussal, s ez bizony a gyermeki szívünk, amely mindenre rácsodálkozik. Rácsodálkozik Jézus Urunk tetteire és szavaira. Félelemmel csodálja Jézus Krisztus szenvedését, keresztre feszítését, halálát és feltámadását. Rácsodálkozik az Úr minden Igéjére, s úgy fogadja el azt, mint magától értetődő valót. Így hát „Ne tartsd bölcsnek önmagad, féld az Urat, és kerüld a rosszat.” (Péld. 3, 7) Ámen.

Példabeszédek 3, 18

Még ha szerencsésnek is érezzük, gondoljuk életünket, akkor is egy idő után rájövünk, hogy mennyit csetlettünk-botlottunk egész életünkben, akárcsak a gyerekek. Jó, ha valaki ezt belátja és elfogadja. Mert ebből az elfogadásból jövünk rá arra, hogy mindig ott volt velünk valami, ami felemelt minket, ami felsegített minket és visszatérített a vágyott útra. Mert az Úr, Jézus Krisztus által vigyázza minden lépésünket. „Mert az élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rátámaszkodnak, boldogok.” Hiszen eljön az idő, amikor megérezzük, hogy meg kell ragadnunk azt a valamit, ami eddig segített nekünk, tehát Jézus Krisztust kell megragadnunk, őreá támaszkodhatunk hitünkkel és szeretetünkkel. De nem utolsósorban a reménnyel, amely örök mozgásban tartja földi természetünket. Hisz odafenn már nem remélni, hanem tudni fogunk. Így a lesz a mennyei tudás földi képe a remény a hit által a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Ószövetségi ima

Ó, Uram, vedd magadhoz

bűnös testem,

e földi léttől szabadíts meg engem,

hisz voltam átkozott,

s voltam szent,

mit kérsz még, mi legyek?!

Mert hatalmadba vettél engem,

s szolgállak s félem tekinteted,

de vajon meddig bírom ezt,

hiszen csak ember vagyok,

ki keresek, és nem találok.

Vagy szállj le hozzám,

s téríts meg egészen,

legyen oly erős a hitem,

hogy tudjam igaz minden,

mit prófétáid írtak:

„A többi nép is csatlakozik az Úrhoz

azon a napon, és az ő népévé lesznek,

ő pedig köztetek fog lakni.”

De mégis, Uram, ha te itt

laksz, én hadd lakjak fent,

ahol sátrat adsz nekem,

s én feledhetem bűnös életem.

Ámen.

Zofóniás 3, 18

„Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók” (Zofóniás 3, 18)

Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök Úrnak

Tisztelt Miniszterelnökünk!

Én, mint keresztény ember, már jó ideje figyelemmel kísérem a kormány tevékenységét. Engedje meg nekem, hogy mint keresztény ember alkossak véleményt Önről és köreiről. Először is sajnálattal látom, hogy a KDNP, mint törpepárt hathatósan segíti az Ön politikáját, nem éppen egyenes úton. Hiszen a Biblia igéje szerint minden keresztény embernek tisztelnie kell a hatalmon lévőket. Az egyházaknak nyújtott bőkezű pénzforrás, valamint a kötelező iskolai hittan azt a célt szolgálja, hogy minél többen apolitikusan nézzék végig az Ön tetteit. Eközben Ön nem igazán vált kereszténnyé. Hiszen nem követte Ferenc pápa azon felszólalását, ami a menekültekkel való együttérzést és támogatást hirdeti. Ön nem követte a Krisztusi szeretettant azzal, hogy egy évek óta folyó gyűlöletkampány folytat hazánkban, ami ugye együtt járt azzal, hogy a médiák nagy része fölött az Ön érdekeltsége a befolyásoló, sőt, direkt irányító tényező.  Gondolom, fáj még a foga a függetlenül maradt médiákra, de sajnos nekem is szükségem van rájuk. Mindenesetre kérem, hogy Isten nevét hiába a szájára ne vegye, mert ezzel megsérti hitemet. Csakúgy, mint a KDNP, amely azt hiszi, hogy a hitet össze lehet keverni a politikával. Sajnos ez ekkora tévedés, mint a vasárnapi boltzár. Tisztelt miniszterelnök úr, maradjunk annyiban, hogy Ön inkább sportoló, mint politikus, hiszen sportot űz abból is, hogy Brüsszelt kritizálja, miközben jóformán abból élünk, amit onnan kapunk. És végül hadd idézzek a Bibliából, anélkül, hogy megmondanám honnan való, így talán összedugják a fejüket a KDNP-vel és végre felütik a Bibliát, s komolyan is kezdik venni, ami benne áll. Tehát az Önnek címzett idézet: „Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért közel hoztátok az erőszak uralmát.”

Üdvözlettel:

Vezekényi György

A hontalanokról és a mélyszegénységben élőkről

Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga gondja. Mégis olykor kell gondolnunk másokra is, szeretteinken túl. Hiszen vannak olyan emberek, akiket utcára, vagy mélyszegénységbe vetett a sors. Talán még találkozunk is velük az utcán. Kilátástalan a helyzetük. Hozzájuk képest mi igazán boldognak mondhatjuk magunkat. Hozzájuk is szólnak Pál igéi: „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezítelennek.” Mert ők mezítelenül élnek, mezítelen lélekkel, testükön kopott-koszos ruhával. Őket hívják söpredéknek. De vajon valóban azok? Nem hinném.  Sőt, ők a felnőtt földi testben élő gyermek lelkek, akiknek még Bibliára sem telik, mégis ismerik Jézus Krisztust a föld porából. Így tiszta és gyermeki az ő lelkük, ami csak a tanításra vár.

Ha máshogy nem is tudunk nekik segíteni, adjunk időnkből nekik néhány percet és imádkozzuk a hontalanokért és a mélyszegénységben élőkért, hogy jobban viseljék sorsukat, s hogy jobban megismerhessék Istent. Ámen.

Néhány legkerülendőbb és háborús ország 2017-ben

Szíria

Szíria-Irak konfliktus; Iszlám Állam térségi háború és nyugatellenes terrorizmus; Izrael-Palesztina konfliktus; Oroszország-Ukrajna konfliktus, amely közvetlenül érinti a Moldvai Köztársaságot, valamint ezáltal közvetve Romániát is; Dél-Szudáni Köztársaság; Nigéria; Szomália; Kongói Demokratikus Köztársaság; Jemen; Líbia; Venezuela.

Ez közel sem minden ország, amit a Sátán ural. Közel sem minden ország, ahol a katonák fegyverei között egyszerű családok reszketnek. Mert ezen országokban ártatlanok milliói próbálnak élni, vagy elmenekülni. Hozzánk is érkeznek menekültek. S a mi szívünkben is háború dúl, mert a háború nem ismer határokat. Vajon te nem háborogsz olykor magadban, vagy a világ ellen, ahogy mondani szokás?! Vajon nem azért sírnak fel a gyerekek álmukban, mert érzik, hogy mi történik most a világban? Később már elveszítjük ezt az érzékenységet, sőt érzéketlenné válunk. Hála az akció filmeknek, a száraz háborús adatokat közlő médiumoknak. Mert ha meghal 5000 ember Ukrajnában, az csak egy száraz adat. Ez a legveszélyesebb nyugtató a világon. Hiszen tele vagyunk olyan adatokkal, amikhez úgy érezzük, semmi közünk. De kerítést kell építenünk a határon és gyűlöletkampányt kell indítani a menekültek ellen. „Mert ezt mondja az Úr: Akire nem vonatkozott az ítélet, hogy kiigyák a poharat, kénytelenek kiinni, és te büntetlen maradnál?! Nem maradsz büntetlen, hanem ki kell innod” (Jeremiás 49, 12) Igen, mindannyiunknak ki kell inni a kisebb-nagyobb poharat, hisz mi sem vagyunk bűntelenek. De hogyan is lehetnénk azok, ha hagyjuk, hogy hozzászoktassanak bennünket a „távoli” háborúkhoz, az embertelenséghez. Lám, ez bennünk a Sátáni rész, vagy ahogy Pál Apostol mondja, a testi rész.

Imádkozzunk hát magunkért, valamint az ártatlan, védtelen emberekért, és a katonákért is, hisz ezek a háborúk mind Isten teremtményeinek az életét teszik tönkre, ami ezáltal ránk is tartozik.

Példázatok 96.

Nézd meg, hogy van-e összeragadt lap a Bibliádban…

A feltámadásról

„Így van a halottak feltámadásával is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is.”  1Kor 15, 42-44

Megszületünk, tanulunk, dolgozunk, megöregszünk, meghalunk. Ám ezt egy kutya vagy egy jószág is tudja. Miben különbözünk tehát? Különbözünk értelemben és hitben. Mert mindenki hisz valamiben, ha pogány, ha keresztény. De elég-e a hit?

Hiszen értelme az állatnak is van. Így azt mondhatjuk, hogy csakis a hit által különbözünk az állatoktól. Ám maga a hit mégsem elég, mert az embert a munkája különbözteti meg az állattól. Mert az ember mindig épít valamit, míg az állat csak használja a környezetét. Igen ám, de amikor az ember dolgozik, mammont szolgálja. Mint ahogy én is mammont szolgáltam, amíg dolgozni bírtam. A mammonnak tett szolgálataimért kapok most nyugdíjat. Igen ám, de most is dolgozom, de most az Úrban dolgozom. Mert értelmemmel rájöttem, hogy hinnem kell, de amikor megtértem még nem tudtam hogyan higgyek. Hiszen imádkoztam, olvastam a Bibliát, mondtam az asztali áldást s kértem Jézus Krisztust, hogy legyen velem. Valami mégis hiányzott. Az, hogy a hitben munkálkodjam, jelesül írjak a hitben. Tudom, hogy mások, ki-ki más munkát végez az Úrban, mégpedig a munkája mellett. Ám ez a munkálkodás tejesíti ki a hitet. A feltámadásban való hitet abban, amit Pál Apostol írt a kezdő idézetben. És akkor megnyugodhatunk bűneink megbocsátásában és lelki testünk feltámadásában Jézus Krisztusnak hála, hiszen hitbéli munkálkodásunkkal most nem mást, hanem magunkat építettük az Úrban.  De ha mást is, az még jobb. Hiszen így másoknak is megmutathatjuk, hogy nem csak mammonnak lehet szolgálnia e nemzedéknek, hanem az Úrnak is. Ámen

A prófétákról

A próféták olyan egyszerű emberek voltak, mint mi, csak éppen az Úr kiválasztotta őket e kínos és nehéz feladatra. Hiszen például Jeremiás arról panaszkodik, hogy túl fiatal még, beszélni sem tud, akkor meg hogy lehetne ő az egyik követe az Úrnak? De a másik példa Jónás esete, aki el is menekült először az Úr elől, hogy ne kelljen neki prófétálnia. Aztán pedig azon panaszkodott, hogy prófétálása nem „sikerült” mert az Úr megkegyelmezett a Ninivének.

Hiszen a próféták Isten ítéletét, ill. olykor lesújtó véleményét közvetítették az uralkodókkal és főembereikkel. Mondhatjuk, hogy ez egy kellemetlen feladat. Főként azért is, mert az uralkodók azokat az álprófétákat szerették, akiknek jóslataik az ő kedvükben jártak. Az igaz prófétákat azonban üldözték, kalodába zárták. Most éppen Jeremiás próféta könyvét olvasom. Nagyon tanulságos, hogy bár kitartott az Úr mellett, mégis mekkora terhet jelentett ez neki: „Miért nem öltek meg anyám méhében, hogy anyám lett volna a sírom, és méhe örökre terhes maradt volna! Minek is jöttem ki anyám méhéből, ha csak gyötrelmet és szenvedést látok, és napjaim szégyenben érnek véget?!”

Ilyenkor érezhetjük át azt, hogy ha Isten kiválaszt valakit egy feladatra az kegy is és megpróbáltatás is. Hiszen ha ma nem is prófétákra van szüksége az Úrnak, sok hívő embert választ ki különböző feladatokra. És ezek a feladatok plusz terhet jelentenek a hívő embereknek, még akkor is, ha tudják, kegyelem alatt állnak.

Mindenkinek javaslom tehát, hogy olvassa a próféták könyveit, hogy lássák mit is jelent kiválasztottnak lenni az Úrban.