Jézus és a samáriai asszony

Meleg van, délfelé jár az idő. Jézus egyedül, hosszú útról érkezik egy hegyre, Samáriaban, ahol meglát egy kutat, melynek itatójára végre leülhet. Fáradt és szomjas. Egy samáriai asszony tűnik fel, ki kezében vizes korsót hoz. A kúthoz jön és mer magának vizet. Jézus próbára teszi, és így szól: „Adj innom!” Az asszony csodálkozik, hogy egy zsidó ember megszólítja. Hát így válaszol, ahelyett, hogy vizet adna Jézusnak: „Hogyan, te zsidó létedre tőlem kérsz inni, amikor én samáriai vagyok?” Jézus már nem törődik a szomjával, inkább elgondolkodtatja az az ellentét, ami elválasztja ettől az asszonytól. Elhatározza hát, hogy továbbra is próbára teszi és példabeszédben szól hozzá saját magáról: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” Az asszony azonban nem érti meg Jézus beszédét, hát így válaszol: „Uram, merítőedényed sincs, a kút is mély, honnan vennéd az élő vizet?”  Jézus már pontosan érti, hogy az asszony nem érti őt, csak találgatni tud, hiszen így folytatja, kioktatóan: „ "Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákobnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” Jézus még mindig példabeszédben folytatja: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó vízforrásává lesz benne.” A samáriai asszony még mindig kételkedve így szól: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom, meríteni.” Jézus belátja, hogy példabeszéddel itt nem jut semmire, megkéri az asszonyt, hogy menjen a férjéért és vele jöjjenek vissza. Csakhogy az asszonynak nincs férje. Erre Jézus, már nem példabeszédben felel: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál." A samáriai asszony erre észbe kap, mivel látja, hogy egy prófétával van dolga, amit meg is mond Jézusnak. Aztán így folytatja: „A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell." Jézus előtt megint az ellentétek fala magasodik, ezért is szeretné meggyőzni az asszonyt: "Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a helyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, igazságban és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony végre így felel: "Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent." Jézus pedig így válaszol: „Én vagyok az, aki veled beszélek." (Jn 4, 8-26)

Milyen bonyolult párbeszéd volt ez, hogy Jézus és a samáriai asszony megtalálják a közös hangot. De sikerült, hiszen az asszony elfutott a városba, elterjesztette, hogy itt van a Krisztus, és hozta a népet magával, akik most már nem az asszony szavának hittek, hanem Jézus Krisztus szavainak, hiszen Krisztus Urunk két napig maradt ott, az időközben megjött tanítványaival.

Uram Jézus, azért imádkozom, hogy én is megtaláljam veled a közös hangot, hogy értsem példabeszédeidet, de ha nem érteném, hozzám is legyen annyi türelmed, mint a samáriai asszonyhoz. Ámen.