Jézus Kajafás előtt

„Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra! Azután szembe köpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték, és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged! Péter pedig kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: Te is a galileai Jézussal voltál! Ő azonban tagadta mindenki előtt és ezt mondta: Nem tudom, mit beszélsz.” (Mt 26, 66-70.)

Röviddel ezelőtt Júdás csókolta meg Jézust, hogy így árulja el őt. Ezután Jézust, mint valami bűnözőt hurcolták Kajafás elé, ahol már várták a az írástudók és a vének hamis vádjaikkal. Ez volt Jézus első megaláztatása. Ezután veszi kezdetét szenvedése, amikor a feldühödött tömeg meglincseli. Ám eközben egy másik tanítványa, Péter, Jézus egyik legbizalmasabb tanítványa tagadja meg őt.  Nem tudom érzékelhető-e hogy milyen tragikus ez a helyzet. Jézust ütik, verik, szembeköpik, álszenten Krisztusnak nevezik, s közben két tanítványa is csalódást okoz neki. S habár Jézus ezt előre megjósolta, a tragikum tragikum marad. Vajon mi mindenki előtt felvállaljuk Jézust? Vajon sosem árultuk el, vagy tagadtuk meg őt? Miközben Jézus értünk szenvedett? Nézzetek magatokba és döntsétek el, hogy mit válaszoltok.

Uram, Jézus Krisztus, az Atya egyetlen Fia, kérjük, bocsásd meg emberi gyengeségeinket, földi gondolkozásunkat, bűnös félelmeinket, és még bűnösebb vágyainkat. Kérünk téged, hogy adj erőt, hogy minden helyzetben hitet tudjunk tenni melletted. Ámen

Levél az efezusi gyülekezethez

„A efezusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki hét arany gyertyatartó között jár. Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viseled el a gonoszokat, és próbára tedd azokat, akik apostolnak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért és nem fáradtál meg, de azt panaszolom ellened, hogy nincs már meg benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéről, ha meg nem térsz.” Jel 2, 1-5.)

Egyik reggel arra ébredtem, hogy megszállt egy nem evilági és teljes szeretet Krisztus és az Atya iránt. Gyorsan felkeltem, lefutottam a Bibliámért, felütöttem, de az érzés elhagyott, és szívem és lelkem üresen kongott. Pedig ezt a szeretet éreztem megtérésemkor, ahogy az ige is mondja, és még sokszor éreztem ezt, de nem folyamatosan. Áldott az, aki folyamatosan tud élni ebben a szeretetben. Mert én azt hiszem, hogy én ajándékba kapom olykor-olykor ezt az érzést. Pedig ahogy az Ige utasít, én is visszaemlékezem, hogy mikor, mi miatt éreztem ezt a szeretetet, de nem ezen múlik, nem az emlékeken, hanem azon, hogy Jézus mikor ajándékoz meg ezzel a túláradó érzéssel.

Uram, Jézus Krisztus, áldott a te neved, minden szavad és tetted, kérlek, minél többször ajándékozz meg minket szereteteddel, hogy ezzel is erősödjön hitünk. Ámen

Tudok cselekedeteidről

János apostol

„Tudok cselekedeteidről, hogy nem sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek számból.” (jel 3, 15-16)

Mert az Úr szereti az igazat. Az úr még a bűnös, pogány, hűvös embert is többre tartja, mint azt, aki csak látszatra hívő. Vessétek ki magatok közül a „langyos” embereket. Mert a pogányokat is könnyebb a tiszta hitre téríteni, mint az önmagát hívőnek tartó álszent embereket. Ezt mond és gondold tehát: Igen, vagy nem.

Uram, kérünk téged, legyünk erősek és tisztánlátók, s ne féljünk se igent, sem pedig nemet mondani. Ámen.

Az én keresztem a magány

Uram, az én keresztem a magány,

egyedül vagyok Uram,

s néha ez kínoz engem,

de tűröm, mert ez a keresztem.

S meg is tagadtam magam érted,

nem írok mást, csak mi hozzád szól,

s az az imám, hogy te légy az,

aki mindig szól hozzám.

De a világ, Uram, itt háborog köröttem,

s mégha én nem is veszem ki a részem ebből,

mégis érzem a dübörgést,

hallom a halálos kacajokat,

az Ördög kopogtatását az ajtómon.

Védtelen vagyok nélküled, Uram,

te vagy bástyám,

te vagy mindenem,

már félek az emberektől,

csak te védsz meg engem,

s félek az élettől,

csak benned reménykedem,

Uram, tekints le rám,

és segítsd harcomban,

hisz remeteként élek,

Te vagy nekem a mindenség.

Kérlek légy velem, Uram,

add vigasztalásod,

add reményedet,

s adj nekem bizodalmat,

hogy az életem, mi mit sem ér

Nélküled, új életre kel benned, Uram.

Jézus az imádság meghallgatása

„Jézus így válaszolt: Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Jn  16, 31-32.)

Most már elhiszitek, anélkül, hogy elszélednétek, gyáván, hitetlenül, bizalom nélkül? Hiszen hányszor hagyjátok egyedül Jézust, miközben azt mondjátok: Hiszünk! Ám ez nem sokat ér. Jézusnak arra van szüksége, hogy végig vele maradjunk, bármi történik is. S ha vele vagytok, akkor az Atyával vagytok. Ne hagyjátok, hogy bármi eltántorítson titeket Jézustól, a mi Urunktól. Mert csak a test kísértése az, amely eltántorít minket, s a test minden rossznak tárháza. A mélyen hívő embert is a testén keresztül kísérti meg először a Sátán. Ne legyetek hát gyöngék, de éberek legyetek. Ne távolodjatok el Jézustól, mert ő nem csak ad, hanem meg is véd a Sátán elleni harcban.

Uram, Jézus Krisztus, áldott a te neved mindörökké. Kérünk téged, bocsásd meg nekünk, hogy gyengeségünkben olykor magadra hagyunk, mert félünk, mert gondjaink vannak. De tudjuk, hogy te mindenkor velünk vagy, épp csak a kezünket kell kinyújtani érted. Ámen.

A nép hite és hitetlensége

„Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” (Jn 12, 42-45.)

Vajon hányan vannak, akik ugyan hisznek Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban, mégis a munkahelyükön keresnek dicsőséget, s ezzel tagadják meg Isten? Mert Isten bizony könnyű megtagadni. Félünk, hogy ha rosszat mondunk, vagy teszünk, azzal megsértjük feljebbvalóinkat, s inkább nekik hódolunk, mint Istennek. Ez vajon nem Isten tagadása? Mindenki döntse el maga.

Uram add, hogy neked szolgáljunk, s csak aztán az embereknek, hogy így őrizzük meg a hitünket a Sátántól. Ámen.

Böjt minden napra

”Közben kérték őt a tanítványai: Mester, egyél! Ő pedig azt mondta nekik: Nekem van mit ennem, amiről ti nem tudtok (…) Jézus mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,  31-34.)

Vajon hányan tartunk szigorú böjtöt, amikor elég a lélek eledele? Amikor semmi más nem járt a fejünkben, mint Jézus Krisztus szenvedése. De vajon csak nagyböjti napokon emlékezzünk így Krisztus szenvedésére. Hiszen a szegények szinte mindennap tartanak böjtöt, s ők az igaz szentek. Mert kell nekünk a hasunkat tömni. Hiszen tudom magamról, hogy amikor eláraszt Isten kegyelme, eszembe se jut enni, csak a feleségem aggódik, hogy már megint nem eszek semmit. S hiába mondom neki: „Nekem meg van az eledelem, amiről ti nem tudtok”. Bevallom, könnyű így nem enni, akár napokon át, csak imádkozni és érezni Isten kegyelmét, s az Ő Fiát, Jézus krisztust, aki a Szentlélekkel ajándékoz meg.

Uram, köszönöm, hogy olykor megvonod tőlem a falatot, hogy így éhség nélkül imádkozhassak és lakjak jól kegyelmeddel. Ámen.

S.D.G.

A teremtés

Az anyagot a szellem teremti, hogy azáltal gyarapodjon. Elegendő idő és gyarapodás után azonban a szellem újra magába zárul, hogy tökéletesedjen, s mikor így megnövekedve elérte részcélját, újra megteremti anyagruháját. Az anyagot, mely újra öntudatra ébred s újra gyarapítja a szellemet. Végtelen ciklus ez, mit Isten igéje tart fent.

Így ez minden létező értelme, ez minden létező sorsa. Ez Isten célja és akarata, minek oka ismeretlen.

6. Zsoltár

Mennyei Atyám, csak állok,

fel s alá járok,

mert várom, hogy szólj hozzám,

hisz bűnös vagyok, tudom,

hozzád könyörögtem,

mert kívánság gyúlt szívemben,

de tudom, hogy a kívánság

bűnre visz, mert csak gyötör

legbelül s te elmondtad nekem,

a Szentlélek által,

hogy bűn az, amit kívánok,

s hogy bűn az, hogy kívánok.

Lásd, szolgád vagyok, Uram,

s igéidet olvasom a Szentírásból,

miközben a hírek

korrupcióról szólnak,

s nem tudom mi tévő legyek:

imádkozzak-e naphosszat,

s ne figyeljek oda, ami az országban

történik, vagy halljam meg azt,

mi felháborít s csak utána

meneküljek csendedbe, mit adsz Uram?

Mitévő legyek, hogy jó szolgád legyek,

hiszen bánt a hazám sorsa,

de Jób könyvét olvasva,

a sorson rágódom, mit adsz Uram,

hiszen mindenem, amim van,

tőled kaptam, mint azt is,

hogy egyre inkább

megtagadom magam,

de szomorú a szívem, a lelkem,

hisz sokat adtál nekem,

így sokat kell elveszítenem

és megtagadnom,

de legyen, ahogy te akarod,

hiszen te mindent tudsz,

minden utat ismersz,

sorsokat építesz és rombolsz,

mert jót akarsz nekünk,

hiszen én sem tudom, mi vár,

miután egészen kiürültem,

miután magam végleg megtagadtam,

s így üresen kiáltok hozzád,

hogy nézz le rám:

íme az ember,

olyan, mint ki ma születet,

idős fejjel,

aki érti az országot,

s érti, amikor hozzám szólsz,

mert egyre gyengébb vagyok,

s ez erősségem, benned, Uram!

Várni Isten munkájára

„Azon a napon Hámán örömmel és jókedvűen távozott. Ám a király kapujában meglátta Hámán Mordokajt, aki nem kelt fel előtte, és nem rettegett tőle, úgyhogy elöntötte Hámánt a méreg Mordokaj miatt.”(Eszt 5, 9.)

A főrangú zsidó Mordokaj senki előtt nem volt hajlandó meghajolni, csak Isten és a király előtt. Ezért Hámán, Ahasvérós király főembere meggyőzte a királyt, hogy a zsidókat pusztítsák ki az egész királyságban. Mordokaj erre zsákruhát húzott, hamut szórt a fejére és sírva, kiabálva eljutott a király kapujáig, ahol leült, hogy kivárja, mit tesz az Isten, hiszen a nevelt lánya, Eszter lett a királyné. Mordokaj jósága, amivel Esztert is felnevelte, valamint az, hogy nem szégyellt a zsidó hagyomány szerint gyászolni, meghozta számára Isten szabadítását. És ehhez elég volt csak ott várakozni a király kapujában. Mert néha minket is türelmes várakozásra kényszerit Isten, hogy tetteiben meglássuk dicsőségét. Igaz, hogy ez a várakozás a legrosszabb, hiszen ki az, aki szeret várni?  Néha azonban mégis várakozásra kényszerülünk, akárcsak Keresztelő János a börtönben, aki Krisztust várta, és amikor hallott tanítványaitól Jézus tetteiről és tanításáról, végül elküldte tanítványait, hogy megkérdezzék Jézust: Téged várjunk vagy valaki mást? Keresztelő János sem várt hiába, ahogy Mordokaj sem. Tanuljunk meg tehát várni Isten jelére, megszólítására, mert addig is, amíg várakozunk, Isten munkálkodik ügyünkben. Nekünk pedig ilyenkor az a feladatunk, hogy higgyünk és bízzunk Isten munkájában és szeretetében.

Istenem, te, aki kegyes és jóságos vagy hozzánk, add hogy felismerjük, hogy mikor munkálkodsz helyettünk is, és add hogy akkor legyen türelmünk bizakodva várni, mindaddig, míg jelt nem kapunk tőled. Ámen.

A mi fáraónk

„Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Azért nem hallgatott rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában.”  (2Móz 11, 9.)

Mindannyinkban él egy-egy fáraó, ez az énünk testből való. S bizony Isten az Úr Jézus Krisztus által több csapást mér ránk, hogy megmutatkozzék számunkra Isten dicsősége. Van, hogy mások esetéből ismerjük fel Isten jelenlétét, de van, hogy saját esetünkből. A lényeg az, hogy mi is makacsok vagyunk. Általában nem elegendő egyetlen csapás, hanem több kell, hogy megbizonyosodjunk, hogy kinyíljon a szemünk végre, s ne a problémáinkra figyeljünk, hanem Istenre, aki megkeményítette a szívünket, mert Isten mindenkinél tudja, hogy hány csapást kell végigszenvednünk, ahhoz, hogy végre meglássuk az Ő akaratát, hogy végre el kezdjünk hinni és bízni Istenben, aki ezután már nem fog csapásokkal sújtani minket, ha az ő útján járunk.

Mennyei Atyánk, magasztalom a nagyságod, a mindent tudásod, a teremtő erődet, mellyel megteremtettél mindeneket itt a földön. Leborulva teszek bizonyságot arról, hogy hiszek, hogy hiszek Jézus Krisztusban, a te fiadban, és hogy elhatároztam, hogy a te törvényeid és az evangélium törvényei szerint élek. Ezért kérlek, ne érjen engem több csapás ebben az életben, ha mindazt betartom, amit neked ígértem. Áldott legyen a neved mindörökkön-örökké. Ámen

Mid van, amit nem kaptál?

Pál apostol

„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4, 7.)

Semmim sincs, amit ne kaptam volna. Milyen gyakran elfelejtem ezt. Hiszen tehetséget kaptam. Észt kaptam. Egészséget kaptam. Lehetőségeket kaptam. Sikert kaptam. És még mi mindent? Hiszen amikor kimentem Angliába „örökre”, eladtam házat, autót, elváltam, egyedül maradtam, s csak kétbőröndnyi holmim maradt, amivel kiutazhattam. Négy évig voltam kint. A pénzem meg volt, de semmi más. Mindaddig, míg meg nem ismertem Pamit, a feleségemet és társamat. S íme, lett hol laknom, vannak könyveim megint, vannak (na, nem sokan), barátaim. Van családom, a feleségem családja, beletartozom egy gyülekezetbe és Jézus Krisztus által az Atyának szolgálhatok. Mert hitet is kaptam. De hál Istennek, nem vagyok dicsekvős fajta, így ebben kevesebb a vétkem.

Sokat kaptam Istentől, s azt gondolom, hogy ha valaki ilyen sokat kapott és kap, annak törlesztenie kell. Annak szolgálnia kell Istent, Jézus Krisztus által. Vajon minden nap magasztalom Istent azért, hogy ennyi mindent kaptam tőle? Nem, mert néha elfeledkezem erről. Természetesnek veszem, ami körbevesz, ahol, és ahogy élek. Természetesnek veszem azt, hogy mit csinálok, hogy egyáltalán csinálhatom. S most is a Bibliát olvasva jutott eszembe, hogy mi mindent kaptam. Vajon egyedül vagyok ezzel? Vajon nektek mindennap eszetekbe jut megköszönni mindazt, amit kaptatok? Ha igen, csodállak benneteket, ha nem, megértelek benneteket.

Mennyei Atyánk, magasztallak téged és dicsőítem a te neved, hiszen annyi mindent adtál, de én néha természetesnek veszem ezt, így feledkezem meg rólad, aki végig kísérte egész életemet. Kérlek, bocsásd meg ezt az emberi gyengeséget és bűnt nekem, a te Fiad, Jézus Krisztus által. Ámen

5. zsoltár

Az erdélyi református Pont Együttes

Dicsőítem az Urat,

számmal dicsőítem,

és szívemmel, és lelkemmel dicsőítem,

Jézus Krisztusban magasztalom az Urat,

mert megmentett üldözőimtől,

mert megmentette életemet sokszor,

mert lenéz rám az Úr,

mert Szentlelkét belém oltotta,

mert szolgája vagyok az Úrnak,

ezért írom soraimat,

hogy dicsőítsem az Urat,

akit nem láthatok,

mégis hitet teszek róla,

mert hatalmas az Úr,

mert megmentőm az Úr,

mert társat adott az Úr,

mert Fiát elküldte hozzám,

sosem vagyok egyedül,

mert Krisztus és a Szentlélek velem van,

ezért van mit ennem,

van mit innom,

mert Krisztus szenvedéseire gondolok,

ahogy pofozták,

ahogy leköpték,

ahogy korbácsolták,

ahogy fára szögelték,

de rossz szót nem mondott,

hanem elvette a világ bűneit,

s harmadnapon feltámadott,

hogy reméljünk egy örök életet,

egy lelki életet,

ezért dicsőítem az Urat,

minden rendelését dicsőítem,

mert jó az Úr, szeret minket az Úr,

s mi féljük az Urat,

szeretjük az Urat,

s féljük a Szentháromságot,

szeretjük a Szentháromságot,

mert imádkozunk Istenhez,

és remélünk Istenben,

ezért dicsőítem az Urat,

ki megszabadított engem

Jézus Krisztusban.

Ámen.

S.D.G.

Jónás tragikomédiája

Jónás az egy Istenben hívő ember volt, aki betartotta az Úr törvényeit. Isten talán ezért is választotta ki őt, hogy Ninivébe küldje, prófétájaként. Jónás azonban elmenekül az Úr elől, mert fél a szolgálattól, fél, hogy a prófécia nem teljesül, s akkor őt megkövezik. Tarsis felé menekül, messze attól a föltől, ahol Isten megszólította őt. Fel is száll egy hajóra. De vajon hogyan jutott Jónás eszébe, hogy elmenekülhet az Úrtól, aki, mint Jónás is tudta, az eget és a földet teremtette, s erős, mindenható Isten. Jónás azonban mégis menekül, mintha egy bálvány-isten elől menekülne, akit csak úgy ott lehet hagyni.  Jónás korában ugyanis sokan imádtak bálványokat az Úr helyett. Ezért zavarodhatott össze Jónás is, hiszen még a templomokban is bálványokat imádtak. Emiatt Jónásnak előbb meg kellett térnie az igaz hitre, hogy teljesíthesse küldetését. Ezért engedte az Úr azt, hogy Jónás „elszökjön” előle. És ezzel kezdetét veszi Jónás tragikomédiája

Azonban a hajó, amin Jónás is utazott, nagy és veszélyes viharba került. Jónás jóízűen aludt a hajó gyomrában, míg mindenki más a maga istenéhez fohászkodott, ám nem lett jobb a helyzet. A kapitány veszi észre Jónást. Felrugdossa, majd megkérdezi, hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni, amikor a hajó majd el süllyed, és mindenki kapkod vagy imádkozik istenéhez? Te miért nem imádkozol, a te istenedhez? Közben az emberek sorsot vetettek, hogy ki okozhatja a szerencsétlenségüket, és naná hogy Jónásra esett a választás. Érdekes, hogy egy babona az, ami elvezette az embereket Jónáshoz.

A legénység és a többi utas faggatni kezdik Jónást: „Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? „Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.” Mondja Jónás, aki éppen most tett kényszer alatt vallást az Úr mellett. Ezután még elmondja, hogy menekült el Isten elől. Az emberek megriadnak és felháborodnak, tehát mindenki Jónás ellen fordul Majd megkérdezték Jónást, mit tegyenek vele, hogy lecsendesedjen a tenger. Mivel már Jónás belátja, hogy mindez az ő bűne, hiszen sem az emberek, sem Isten elől nem lehet elbújni, ezt feleli: „Fogjatok meg és dobjatok a tengerbe, akkor majd lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam zúdult rátok ez a nagy vihar.” Ezt mondja Jónás, aki már újra tisztán hisz, és hiszi, hogy Isten mindenható. S azt is tudja, hogy addig nem eshet baja, míg a nem kívánt küldetését be nem töltötte.

Az emberek Jónás Istenéhez fohászkodva dobják Jónás a tengerbe, amely azonnal lecsillapodik körülöttük. A hajón lévő emberek pedig el kezdték félni az Urat, egyszóval megtértek, „hiszen áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak”.

Szóval Jónás a tengerben, a vihar elül, majd jön egy óriási hal, amely lenyeli Jónást és megmenekíti a vízbefúlástól. Három napig volt Jónás a cet gyomrában, és ott imádkozott az Úrhoz. Így fejezi be imáját: „Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, tejesítem. Az Úrtól jön a szabadulás!” Ekkor az Úr parancsolt a halnak és az kiköpte Jónást a szárazföldre. De vajon tényleg megtért-e teljesen Jónás?

Az Úr másodszor is elküldte Jónást Ninivébe. Jónás el is ment, most már engedelmeskedett az Úrnak, és egynapi járásra bement a városba és ott hirdette, hogy még negyven nap, és elpusztul Ninive! A velejéig romlott ninivei lakosok meglepő módon hittek Jónás prófétának, aki nem éppen ezt várta. Mindenki zsákruhát öltött, még a király is, aki böjtöt hirdetett meg embereknek és jószágoknak is. Isten pedig letekintett Ninivére, és nem pusztította el a várost.

Jónás megharagszik ezért és így imádkozik az Úrhoz: „Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Most azért Uram vedd az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem. Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?”   

Ezután kimegy Jónás a városból, és épít magának egy kunyhót, hogy onnan lássa, hogy mi történik Ninivével. És haragszik. De kire, vagy mire haragszik és miért? Jónás neheztel az Úrra és nem tudja túltenni magát azon, hogy az Úr ő általa szólt a város lakóihoz, és hogy nem teljesül a prófécia, vagy próféciája. Mert ezen az utolsó három betűn áll az, hogy Jónás isten szolgája vagy sem. De Jónás makacs. Ő a sajátjának tekinti a próféciát, mint ahogy azt is, hogy neki igaza is legyen, azaz teljesüljön a prófécia bármi áron.

Mindenesetre az Úr úgy rendelte, hogy Jónásnak nőjön ott egy bokor, aminek árnyékában meghúzódhat. De mikor hajnalodni kezdett, a bokor kiszáradt. Tikkasztó keleti szelet támasztott az Úr, Jónás pedig napszúrást kapott és a halált kívánta magának. Ekkor ezt kérdezte az Úr Jónástól: „Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig!” Mert Jónás, mint testi ember, megmakacsolja magát még Isten előtt is. Az Úr pedig megunva Jónás haragvását, mosolyogva és kissé bosszúsan ezt mondja: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem te fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amelyik egyik éjjel felnőtt, a másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között?” Ahogy Jónás sem tud különbséget tenni jobb és bal keze között. Hiszen hisz is, meg maga felé is fordul a keze, és sajátjának érez mindent, amihez köze van, pedig hallja az Urat, s fel kellene érnie ésszel, hogy ő most az Úr szolgája. De ez nem megy Jónásnak. Éppen ezért az Úr még ki is neveti Jónást. Hiszen ezt mondja az Úr: „…nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között? És ott az a sok állat is!

Ez már Jónás tragikomédiája, hisz nem tudni, hogy az Úr Jónást is beleszámítja-e az „állatok” közé, vagy sem. De inkább igen…

S.D.G

Szolgáljatok az Úrnak

Szolgáljatok az Úrnak hűen,

bűneitek bánva, súgva,

s el ne feledjétek,

hogy a szolga élete öröm

Jézus Krisztusban.

Szolgáljatok az Úrnak,

mert Ő az Alfa és az Ómega,

Ő mindennek tudója,

az Ő lelke éltet minket,

hát szolgáljatok,

hogy valamit törlesszetek.

Szolgáljatok az Úrnak,

mint szentek,

mint akiknek megkegyelmeztek

szolgáljatok csendben,

magatokat felejtve,

mint akiket felszenteltek,

mint akik minden mást felednek,

és csak Krisztusban élnek,

s az Atyának tesznek,

a Szentlélek által.

Így szolgáljatok,

görnyedve a bűntől,

hogy lelketek szent legyen.

Ámen.

S.D.G.