Várni Isten munkájára

„Azon a napon Hámán örömmel és jókedvűen távozott. Ám a király kapujában meglátta Hámán Mordokajt, aki nem kelt fel előtte, és nem rettegett tőle, úgyhogy elöntötte Hámánt a méreg Mordokaj miatt.”(Eszt 5, 9.)

A főrangú zsidó Mordokaj senki előtt nem volt hajlandó meghajolni, csak Isten és a király előtt. Ezért Hámán, Ahasvérós király főembere meggyőzte a királyt, hogy a zsidókat pusztítsák ki az egész királyságban. Mordokaj erre zsákruhát húzott, hamut szórt a fejére és sírva, kiabálva eljutott a király kapujáig, ahol leült, hogy kivárja, mit tesz az Isten, hiszen a nevelt lánya, Eszter lett a királyné. Mordokaj jósága, amivel Esztert is felnevelte, valamint az, hogy nem szégyellt a zsidó hagyomány szerint gyászolni, meghozta számára Isten szabadítását. És ehhez elég volt csak ott várakozni a király kapujában. Mert néha minket is türelmes várakozásra kényszerit Isten, hogy tetteiben meglássuk dicsőségét. Igaz, hogy ez a várakozás a legrosszabb, hiszen ki az, aki szeret várni?  Néha azonban mégis várakozásra kényszerülünk, akárcsak Keresztelő János a börtönben, aki Krisztust várta, és amikor hallott tanítványaitól Jézus tetteiről és tanításáról, végül elküldte tanítványait, hogy megkérdezzék Jézust: Téged várjunk vagy valaki mást? Keresztelő János sem várt hiába, ahogy Mordokaj sem. Tanuljunk meg tehát várni Isten jelére, megszólítására, mert addig is, amíg várakozunk, Isten munkálkodik ügyünkben. Nekünk pedig ilyenkor az a feladatunk, hogy higgyünk és bízzunk Isten munkájában és szeretetében.

Istenem, te, aki kegyes és jóságos vagy hozzánk, add hogy felismerjük, hogy mikor munkálkodsz helyettünk is, és add hogy akkor legyen türelmünk bizakodva várni, mindaddig, míg jelt nem kapunk tőled. Ámen.