„Ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet
formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem
lakóhelynek formálta. Én vagyok az Úr, senki más!” (Ézs 45, 18.)
Lakóhelyeink élhetetlen városokká
lettek, ahol nincs horizont, ahol kapkodva követik az időt és az ismereteket.
És mégsem értenek semmi, mert köröttük csak falak és beton maradt, semmi nem
emlékeztet a nagyszerű múltra, hanem üvegpaloták hirdetik a túl gyorsan épülő
jövőt. Az emberek nem érik utol magukat. Nyugtalanok, máshova vágyódnak, ám
magukkal viszik önmagukat, mely állandóan kergeti őket. Aztán keresnek valamit,
amiben hinni tudnak, de messziről hozzák magukkal a hitet, istentelen hitet
hoznak magukkal. Mi történik? Nem találnak kérdéseikre biztos válaszokat. Mert
megszokták, hogy minél bonyolultabb és távolibb valami, annál izgalmasabb és
hitelesebb is. Hát igen, az Úr „csak”
ennyit mond:
„Nem rejtélyesen szóltam, a földnek egy sötét helyén. Nem azt mondtam
Jákob utódainak, hogy hiábavaló dolgokban keressenek engem. Én, az Úr, igazat
mondok, a valóságot jelentem ki!” (Ézs 45, 19.)
De talán ez sokaknak kevésnek tűnhet,
mégis az Úr igéjében minden kérdésre választ lehet kapni. Az Ige megnyugvást és
békét ad. Békét és időt, hogy lelassuljunk a rohanásból, hogy legyen időnk
észbe kapni: mit is csináltam és csinálok én?!
Mennyei Atyám, magasztallak téged! Kérlek, nyújtsd ki a karod az
útkeresők fölé, és mutasd meg magad nekik, hogy ne tévelyegjenek. A te neved
legyen velünk mindörökké! Ámen.
Soli Deo gloria
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése