Uram, nézz le ránk,
nézd, fiaink elhagynak minket,
messzi földre mennek,
ahol jövevényként élnek.
Uram felelj nekünk, könyörgünk,
mit vétettünk fiaink ellen?
Mit vétettünk, hogy ez a
büntetésünk?
Én már öregszem,
bejártam a világot,
sokat láttam, de itthon vagyok.
Mert azt hittem, hogy amit
építettem,
más majd folytatja majd,
de ha szétnézek, egyedül vagyok
a sivatag közepén,
s a víz nem oltja szomjamat,
az étel nem csillapítja
éhségemet,
csak gondolkodom, hogy mit
tehettem
ellened Uram, mert mintha
a saját fiatalságom veszne el,
úgy mennek el fiaink.
Uram, légy áldott,
hiszen te mindent tudsz,
félelmetes vagy és erőskezű,
de aki leborul előtted,
és megtér hozzád,
az iránt kegyes vagy Uram!
Ím leborulok előtted és imádlak,
hogy nyújtsd ki karod fiaink fölé,
hogy megállítsd őket,
hogy ne vigyék el innen
fiatalságukat,
nevetésüket és komolyságukat,
ne vigyék el innen vérüket,
sem tudásuk legjavát,
mert ki folytatja majd a munkám?
Én már pihenni vágyom, Uram,
erőm elnehezült s már nem érdekel
a világ,
a te csöndedben vagyok egész nap,
hogy áldjam azt, aki vagy, Uram,
csak segíts e népnek,
én már mit sem számítok,
csak tartsd vissza azokat,
akik indulnának,
s hozd vissza azokat,
akik még nem vertek gyökeret
távoli földeken,
velük törődj, Uram,
én már megleszek magam,
hisz annyi mindent adtál nekem,
most szálljon fiainkra a
kegyelem,
ez az én kérésem, Uram! Ámen
S.D.G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése