„Mert a bűn ellen való harcban még nem ontottátok véreteket, és
elfeledkeztek a bátorításról, amely nektek, mint fiaknak szól: Fiam ne vesd meg
az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr,
azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsid 12, 4-6.)
Bizony én már adtam véremet a
Sátánnak, de Isten megmenekített és bátorított, hogy ezután is lehet remélni.
És magányom bűnbánataiban és imádkozásaimban kaptam fenyítéseket, hogy majd
bele őrültem, de kaptam kegyelmet is a mi Istenünktől. És várom az Úr fenyítéseit,
nem mintha élvezném, hanem azért, hogy utána megtisztuljak, lelkem lenyugodjon.
És ilyenkor érzem a legjobban, hogy Isten szeret engem.
„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiával.
Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja?” Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése