„(Heródes) Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. Elhozták
fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. Azután eljöttek
tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül
adták ezt Jézusnak. Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan egy hajón
egy lakatlan helyre egyedül.” (Mt 14, 10-13)
Alig pár napja mondta ezeket
Keresztelő Jánosról: az asszonytól születettek között nincs nagyobb nála; ő
maga Illés, akinek el kellett jönnie. Most pedig János tanítványai mondták el
neki a halálhírt, hogy Jánost lefejezték, mulatozás közben, egy asszony
kívánságára. Micsoda értelmetlenség, gondolta Jézus, és már csak imádkozni
akart, egyedül lenni Istennel. Ezért egyedül hajóra szállt és egy lakatlan
helyre hajózott. Senkivel nem akart beszélni, még tanítványaival sem.
Keresztelő Jánosért imádkozott, amikor meghallotta a közelgő tömeg zaját. De
hát még nem végeztem az imámmal, Uram! – mondta Jézus, aki megszánta a tömeget,
hiszen vagy tíz-tizenkétezer ember követte őt idáig: férfiak, nők és gyermekek.
A tanítványai a tömeggel együtt érkeztek. Jézus abbahagyta az imádkozást és
szembefordult az érkezőkkel. Amikor tanítványai meglátták Jézust, megállították
az embereket és kérték, hogy a betegeket hozzák előre, hiszen tudták Jézusról,
hogy nem szívesen keveredik bele a tömegbe, sőt ha lehet távolságot tart tőlük.
Például egy hajóról beszél a szárazföldön gyülekező embereknek. De Jézus most
nem akart beszélni. Rengeteg beteg volt. Jézus tehát nekiállt végigjárni a
betegeket, akiket az emberek már előre hoztak. Egész délután gyógyított, közben
beesteledett. Fáradt volt már. Ekkor jöttek hozzá a tanítványai, hogy bocsássa
el az embereket, mert későre jár, távol minden lakott helytől, s hogy enniük is
kell valamit. Jézus azonban így felelt: „Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik
enni!” De a tanítványok értetlenül válaszolták, hogy csak öt kenyerük van és
két haluk. Hozzátok ide, mondta Jézus.
„Ekkor megparancsolta az embereknek, hogy telepedjenek le a fűbe, azután vette
az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a
kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.”
Mindenki jóllakott, sőt a maradék tizenkét kosárnyi volt. Az emberek most már
jóllakottan, de némán álltak és várták, hogy mi lesz. Jézus azonban a
tanítványaival törődött. Kérte, hogy azonnal szálljanak hajóra és menjenek át a
túlsó partra. Aztán a tömeghez fordult és kérte, menjenek haza. Mikor
végigfutott a tömegen az utasítás, lassan megindultak az emberek. Jézus pedig
fölment a hegyre, hogy végre maga lehessen és imádkozhasson. Keresztelő Jánosra
gondolt megint, hiszen egész nap ő járt a fejében. Milyen értelmetlen,
gondolta, értelmetlen halál. Hiszen János még nem végzett, még bőven lett volna
még mit tennie. De megölték. Mert féltek tőle. Annyira csodálták, hogy már
féltek. Mert ilyenek a tömegemberek: félnek az új hangtól. Megijednek, mint a
gyerekek, és aztán eljátszanak vele, míg el nem pusztítják, míg meg nem ölik. Jézus
megszédült, egy fa törzsébe kapaszkodott, majd lassan lerogyott a földre. Engem
is ők fognak megölni, ugyan így, ugyanilyen gyerekes félelemmel. De János lelke
felkerül a mennybe, Atyámhoz. Ezután csak imádkozott, egészen hajnalig.
Kezdetben még be-bevillant János arca csukott szemei előtt, de aztán már csak
az Atyját látta, azt az akaratot, ami miatt ő most itt volt. És Jánosnak is itt
kellene még lennie, gondolta. A hajnal hűvöse azonban kijózanította. Érezte még
magában a gyász magányát, de azt is tudta, hogy dolga van, most már János
helyett is neki kell szolgálnia. Ennek tudatában indult el, a tanítványai után,
hogy elkezdődhessen egy újabb nap, ahol helyt kell állnia.
Uram, Istenem, kérünk téged, kerüljön el minket az értelmetlen halál,
kerüljön el minket mások sírig vivő rosszindulata, de kérlek bocsásd meg nekik
vétkeiket, s nekünk adj feloldozást. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése