Mindenség Ura, Istenem,
kegyelmes Atyám, ki elküldted
hozzánk Fiadat, Jézus Krisztust,
ki kinyilvánította nekünk
akaratod,
légy áldott mindenek fölött.
Ámen.
Uram, azon gondolkodtam,
hogy vajon miféle éneket dalolnak
majd halkan
az emberek, akik messze utaznak
a csillagok közé?
Vajon emlékezni fognak-e a
bolygóra,
hol életet teremtettél,
ahol megteremtetted az embert?
Az embert, aki küzdött a földdel,
terelte az állatokat,
aztán gépeket csinált s kitalálta
az internetet és a mesterséges
intelligenciát.
Ahol izzadt és szeretett az
ember,
akart és küzdött, ahol hitt jól,
rosszul,
ahol bölcsnek gondolhatta magát,
de nyakas maradt, mert itt hagyta
teremtett világát.
Vajon miről fog szólni az éneke,
Uram?
Talán a csillagokról, napokról és
bolygókról,
végtelen távolságokról? Talán
erről,
talán a szerelemről, vagy őseik
tettéről,
és rólad Uram, mert te velük
leszel,
a végtelen térben fogod vezetni
őket,
mint hajdan népedet a pusztában,
hiszen valaha a föld is végtelen
volt,
beláthatatlan messzeségeivel,
s volt itt elég tér az akarat
nyújtózásának,
elég volt az emberi álmoknak,
elég volt a zsoltárosnak.
Uram, légy velük, mint velünk
voltál,
ahogy őseinkre is vigyáztál,
és add nekik, hogy féljenek
téged,
hogy kegyelmedben részesüljenek,
bármilyen messze mennek,
bármivel, bárkivel is néznek
szembe,
légy az Istenük, s legyenek ők
a te néped, ahogy a Földön is
volt,
szeresd őket, akkor is, ha nem
hisznek,
hiszen istent fognak játszani
az új világokban,
úgy fogják játszani ezt,
ahogy a Földön játszották,
de belebuktak, és menekülniük
kellett,
mert te elűzted őket innen,
hiszen nem hittek, csak rombolták
teremtésedet.
De mi lesz velük a csillagok
közt,
s a galaxisok közti üres térben?
Vajon megtalálnak téged,
vajon kinyújtják a kezüket,
hogy elérjenek?
S lesz-e elegendő idejük,
átgondolni azt, hogy ők mégsem
istenek,
hanem csak te vagy az Isten,
a teremtő és megváltó Isten,
aki haragjában is szereti az
embert,
aki a csillagok közt is úgy
bukdácsol,
mint a földön egy gyermek,
aki nem tudja még pontosan,
hogy mit is higgyen.
Uram, lásd, gyermekek ők,
hiszen ritkán volt felnőtt az
ember,
legfőképp csak gyerekként
viselkedett,
de te e gyermekhez is elküldted
Fiadat,
hogy általa megértsük,
milyen törvények közt kellene
élnünk,
hogy legalább ne bántsuk egymást.
Te, Uram, kegyelmeddel,
a Fiad, Jézus, pedig szeretetével
fordult felénk, de kevesektől
eltekintve,
az ember tudatlan maradt.
Te mégis velünk maradtál, Uram,
s Jézus által szólhatunk hozzád,
dacos gyermekként,
ki okosnak hiszi magát,
de a pusztából egyedül ki nem
talál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése